Leírás
1. nap: Budapest – Léka, azaz Lockenhaus vára. A Kőszegtől nem messze levő vár többek között a Kőszegi, Kanizsai, a Nádasdy és az Esterházy család birtoka volt.
Léka vára a tatárjárás előtt épült, az első oklevelekben Leuca, Leuka wara, castrum de Levka néven ismerik. Az 1200-as évek elején Bana soproni ispán a környék ura. Valószínű, hogy Leuka várát a Csák nembéli Leuka (Lukács) építtette. Hunyadi János 1454.08.28-án keltezett oklevelében ismét találkozhatunk Léka (Lewka) nevével. Majd jöttek a Kanizsaiak.
A vár története, a magyar történelemben megszokott módon igencsak fordulatos volt. Nádasdy Tamás fia volt a híres törökverő “fekete bég”, Nádasdy Ferenc. Az ő felesége pedig a később gyilkosságokkal vádolt Báthory Erzsébet volt, aki Csejte várában a szobájába befalazva őrülten halt meg. Ezt követően az Esterházy család is a várbirtokosok közé került. Ma szálloda működik a várkastélyban. Két napos nyugati kirándulásunk első állomása itt lesz.
Kiállítások:
- „Templomos lovagok”
- „Báthori Erzsébet vérgrófnő” (magyar)
- Időszaki kiállítás denevérekről „Az éjszaka barátai” címmel (magyar)
- Átalakított „Fegyvertár élmény” gyerekeknek (magyar)
- „Kínzókamra”
- „Romokból lovagvár”
- „Prof. Paul Anton Keller múzeum”
– Fraknó, azaz Forchtenstein vára Sopron közelében.
A vár építése a Nagymartoni grófok nevéhez kötődik, később azonban gyakran cserélt gazdát. Hűtlenség okán 1398-ban Luxemburgi Zsigmond elvette az Esterházyaktól és egy másik nevezetes középkori magyar főnemesi családnak, a Kanizsaiaknak adta. 1400-ban a vár azonban már újra a Nagymartoni grófoké volt. Kézen-közön járt, míg végül a Habsburgoké lett. Tőlük Mátyás király 1488-ban szerezte vissza.
A tulajdonos, bérlő váltások akkor értek véget, amikor Esterházy Miklós nádor az északkelet-magyarországi munkácsi uradalmat átengedte Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek, cserébe 1622-ben II. Ferdinánd császártól megkapta Fraknó várát (is), amely később az örökös grófi címmel együtt örökölhető birtokká vált. Ezzel a fraknói vár ismét Magyarországhoz került, majd sajnálatos módon Trianont követően a határ túloldalára sodródott. A várkastélyban ma lényegében majdnem minden az Esterházy családról szól. Kirándulásunk második állomása ez a várkastély.
Kiállítások:
- Győztes csaták és koronázások
Az Esterházyak katonai múltjáról tanúskodik ez a kiállítás, Fraknó Várának fegyvergyűjteménye, mely Európa-szerte az egyik legnagyobb magántulajdonú gyűjtemény.
- Esterházy kincstár
A várak megtekintése után folytatjuk utunkat Bécs irányába. Szállás Bécs közelében.
2. nap: Kapucinusok kriptája Bécs. Ennyi magyar király sértetlen sírját, szarkofágját egy helyen sehol nem lát az ember! A kriptában 148 Habsburg, köztük, 11 magyar király, 14 magyar királyné talált örök nyugalomra. Múltunk, történelmünk legérdekesebb látványosságai egyetlen templom kriptájában csak itt találhatóak!
Kaisergruft. Császári kripta. Ez hivatalosan a neve, bár a bécsiek Kapuzinergruftnak, Kapucinus kriptának nevezik, hisz a ferences rend egyik ágának, a kapucinusoknak temploma emelkedik felette.
- Teremről teremre haladva elevenedik meg itt a magyar történelem. Hogy a magyarok szívének kedves e hely, azt egyből látja az ember. Ferenc József, felesége Sisi, Erzsébet királyné és fia Rudolf, valamint az utoljára elhunyt Ottó sírja mellett mindig magyar nemzeti színű szalag és friss virág díszeleg. A Kapuzinergruft mára betelt. Már csak egy hely van üresen, Ottó öccsének, Károly nejének fenntartva. Aztán a Habsburg-dinasztia halottai előtt végleg bezárul a kapucinusok templomának ajtaja. Hiába kopogtatnak majd rajta.
– Délután „magyar arisztokraták palotái” (Esterházy-palota, Batthyány-palota, Wilczek-palota avagy az egykori Széchényi-palota, Nádasdy-palota) városnéző séta.
Késő délután indulás haza.
Ajánlatunk tartalmazza:
- programban szereplő szállás,
- programban szereplő ellátás,
- idegenvezetés,
- utazás légkondicionált busszal,
Szállás: 2-3 csillagos szállodában kétágyas, fürdőszobás szobákban.
Ellátás: program szerint (reggeli vagy félpanzió)
Indulás: 2024. október 26-27. őszi tanítási szünet, 2025. október 24-25. várhatóan őszi tanítási szünet
Ár: 42.990 Ft/fő budapesti indulással. Máshonnan történő indulás esetén változhat, csökkenhet is az ár.
Az ár nem tartalmazza a belépőket és az esetleges fakultatív programok árát!
Értékelések
Még nincsenek értékelések.