A múlt héten vettünk részt az Adria és a Magyar emlékek utazáson. Nagyon jól éreztük magunkat, gyönyörű helyeken jártunk. Szabó Attila idegenvezető személyében egy nagyon jó embert ismertünk meg. Széleskörű tudással rendelkezik, rengeteget tanultunk tőle. 
Bízom benne, hogy fogunk még az Önök irodájával utazni a közeljövőben is.

Pogányné Samu Éva

Szeretnénk egy pár szóban köszönetet mondani és észrevételeinket megosztani Önökkel a Csíksomlyói búcsú szervezésével és lebonyolításával kapcsolatban. Mi nagyon szerencsések voltunk a szállást illetően, mert Tusnádfürdői  szállásadónk, Kovács Jenő személyében egy olyan embert ismertünk meg, aki   nem hogy csak a  kötelességét tette vendéglátóként, hanem legalább is személyes tapasztaltaink szerint, hanem azt  messzemenően felül is múlta.
Ő nem csak a kötelező dolgokra figyel oda, hanem mint magánemberként a vendégek lelkével is törődött, végtelen kedvességével és humorával. Az ellátásról még nem is beszéltünk, minden nap a reggeli is bőséges volt, a vacsora frissen főzött, ízletes, gusztusos és szépen feltálalt volt.

Ha osztályozni lehetne, akkor mi a legmagasabb pontszámmal jutalmaznánk.
Még egyszer köszönünk mindent Önöknek is, nagyon remek szervezés volt, mi nagyon elégedettek voltunk.

Köszönettel és üdvözlettel: Szücs Erika és Orbán Attila Pécsről

Szűcs Erika

Hálával telt szívvel köszönetünket fejezzük ki, az Utazási Iroda Vezetésének és Munkatársainak, a “Csíksomlyó Expressz” zarándokvonattal, erdélyi utazásunk meghatározó, egy életre szóló élményét.

Nagyon jól éreztük magunkat. A csodálatos látnivalók, programok, a csíksomlyói mise,  történelmi emlékek, múltunkra a hősökre való emlékezés, figyelmes kedves udvarias kiszolgálás, bőséges, ízletes erdélyi ételek,, barátságos vendégszeretet, a bennünket fogadó család közvetlensége, a táj lenyűgöző szépsége, mind-mind maradandó emlék számunkra.

Végül, de nem utolsó sorban a kényelmes utazás, utunk során végig a történelmi múltunkról, az érintett településekkel kapcsolatos információk, tájékoztatások bensőséges hangulata is,egyszóval minden, amivel ÖNÖK a mi négynapos utunkat magas szintű odafigyeléssel, kedvességgel, nagyon sok munkával tették emlékezetessé, segítették, hozzájárultak, hogy lélekben  megerősödve, feltöltekezve térhettünk haza, nagyon szépen köszönjük.

Tisztelettel, utastársam nevében is: Sinkó Sándorné

Sinkó Sándorné

Négy nap!
Négy nap nem sok, de ha olyan helyen töltöd el mint Erdély, olyan emberek között vagy mint az ott élők, és olyan emberekkel találkozol, mint akikkel a vonaton megismerkedtünk, akkor bizony nagyon sokat számít! Hosszú volt az út, feszített volt a program, mi tagadás elfáradtam! Ennek ellenére tegnap este amikor hazajöttem, és a családom vacsora közben gyorsan elkezdte mondani, hogy milyen dolgok történtek itthon (híradó)! Letettem a kanalat, és hirtelen azt sem tudtam hol vagyok! Nem akartam hallani, és egyáltalán nem érdekelt! Rossz volt visszacsöppenni a mindennapi életbe! Volt négy nap, amikor nem volt tévé, rádió, nekem a telefonom is megadta magát, ami az internetet illeti, hála Istennek! Mégis túléltem! Jó volt este a napi program után elsétálni Csíkrákoson a fogadóba vacsorázni a csendes, nyugodt, gyönyörű utcákban! Nagyon kedvesek, és aranyosak voltak a szállásadóink is! Az emberek köszöntöttek bennünket bárhová is mentünk! Kijöttek a kapuba beszélgetni! Hiába voltak a csíksomlyói búcsúban több százezren senki, de senki nem tolakodott, lökdösődött, nem szidták egymást minden ok nélkül az emberek! Én legalábbis nem tapasztaltam ilyet! Köszönöm a Kárpáteurópa Utazási Irodának a szervezést! Le a kalappal előttük! Nem könnyű 1100 embert minden nap faluról, falura szállítani naponta kétszer, és egyben tartani ezt a rengeteg embert! Köszönöm Erdélynek, és az ott élő embereknek ezt a négy napot!
Jövőre remélem újra megyünk!

Bíró Magdolna

Kedves Boglárka!

Szeretném megköszönni a felejthetetlen, gyönyörű utat! Mint írtam, én még nem voltam sehol eddig. Számomra ez egy csoda volt. Egy álom. Erdély elvarázsolt, visszavágyom. Remélem sikerül az önök irodáján keresztül újra eljutnom. Az idegenvezető, György fantasztikus volt. Nagyon érdekes volt amiket hallottam tőle. Nem lehetett nem figyelni rá. A buszvezető, Zsolt munkájához is gratulálok. Nagyon komolyan veszik mindketten. Az önök irodáját mindenkinek ajánlom! Bízom benne hamarosan újra úton leszek! Önnökel. Köszönöm még egyszer ezt a csodát! Üdvözlettel: Gábor

Retter Gábor

Tisztelt utazás szervezők!

Köszönetemet, és hálámat szeretném kifejezni az Erdélyi utam alkalmából szerzett élményeim ürügyén. Ez az út nem lett volna olyan tartalmas és szívhez szóló Bagosi Hajnalka idegenvezetőnk nélkül! Szerető gondoskodásával, fáradhatatlan segítőkészségével állandóan a segítségünkre volt. Énekléssel, felolvasással színesítette a lelkünket a hosszúra nyúlt vonatidő alatt! Kedvet csinált a további Erdélyi utamhoz!

Szívélyes üdvözlettel:  Dr. Tamás Hilda

Dr. Tamás Hilda

Tisztelt Zarándokvonat szervezők!

Megszeretném köszönni ezt a csodás utat. Olyan hatással van még most is rám, hogy hegyeket tudnák mozgatni. A testem már idehaza, de a lelkem még most is ott van. Azt a sok szeretett, amit kaptunk azt sosem felejtem. Igaz mi is adtunk. Mi 1996-ban már jártunk a búcsúba busszal. 72 éves néni volt a szállásadónk, aki  Kápolnás faluban lakott.  Az volt a kívánsága, hogy Ő szeretne eljönni Budapestre, mert ott volt cseléd. Mi ezt a kívánságát teljesítettük. Budapesten kivűl még Egerbe  is elvittük. Második zarándok utunk 2003-ban volt Madéfalván.

Most Önök segítségével sikerült visszamenni Madéfalvára ugyan ahhoz a családhoz. Nekik is adtunk, meg adunk olyan dolgokat, amire szükségük van. Majd jönnek hozzánk, akkor is próbálunk adni szeretett, meg amit kérnek. Vonat hatalmas élmény volt, csak ajánlani tudom mindenkinek. Nagyon jó szerevezés, amiért köszönettel tartozunk, mert ez nem kis munka. A visszaúton én még kaptam egy csokor virágot. Madéfalván együtt söröztünk és persze beszélgettünk. Meg ígérte, hogy kijön a vasútállomásra elköszönni és akkor hoz virágot. Szakadó esőben ott várt. Szerencsére a vasúti kocsink ott állt meg. Nagyon meg hatódtunk. Majd sírtunk, amikor megláttuk a leszálló kalauzt, aki integetve sírt. Színfoltja volt a zarándokoknak. Szeretnénk ha visszajöhetne. Remélem találkozunk még ezen az útvonalon.

További munkájukhoz jó egészséget és sok jó szervezést kívánunk! Még egyszer KÖSZÖNJÜK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Tisztelettel Tóthné Tóth Mária

Tóthné Tóth Mária

Kedves Szervezők!

Köszönetünk szeretnénk kifejezni az idei Csíksomlyói zarándok vonat szervezőinek! A tavalyi évben is részt vettünk már az úton, amely most még újabb és mélyebb élményekkel ajándékozott meg bennünket. Külön köszönjük, hogy figyelembe vették kérésünket, hogy újra a tavalyi vendéglátókkal találkozhattunk.

Köszönettel:

Csetnekiné Bathó Barbara

“Pünkösdi útjaik mellett nagyon sok egyéb ajánlatuk van. Remek idegenvezetés, felkészült, kedves munkatársak. Aki még nem utazott az Össznemzeti zarándokvonaton az egyszer mindenképp tegye meg!”

 

Major Ildikó

“2013-ban voltam először a Székely Gyors utasaként Csíksomlyói Búcsún, azóta minden évben a Kárpáteurópával utazom. Mindenkinek csak ajánlani tudom az utazási irodát, és nem csak a Zarándokvonatot, az összes utukat.”

 

Angyal László

Pin It on Pinterest

Köszönjük támogatását!

Kérjük, ossza meg ismerőseivel az oldalt!