Leírás
Barangolás Erdélyben
Egy kevés földrajz: Erdély, az egykor volt Transylvania, Európa egyik legszebb és Svájchoz hasonlóan az egyik legegységesebb területe. A magyar krónikák szerint a honfoglaláskor Töhötöm népe szállta meg az Erdélyi-medencét, melyet a Keleti-Kárpátok, a Déli-Kárpátok és az Erdélyi-szigethegység öveznek.
Egy kevés történelem: Erdély a magyar honfoglalások kora óta hosszú századokon át Magyarország szerves része volt, hovatartozását senki sem vitatta. Zaklatott története és az időközben felmerült kérdőjelek az ország kettő, majd három részre szakadásával kezdődtek és a mai napig sem született megnyugtató megoldás. Különösen az érthetetlen, hogy Trianont követően Erdélyt még alföldi területekkel is bővítették, így jelenlegi nagysága 103 000 négyzetkilométer. Székelyföldön viszont 100 emberből mindmáig csaknem 100 magyar!
Barangolás Erdélyben utazás menetrendje:
1. nap: Budapest – 4-es főút – Püspökladány – Ártánd (határállomás) – Nagyvárad (római katolikus székesegyház, kincstár, Szt. László-emlékek) – Királyhágó (rövid pihenő) – Bánffyhunyad (Kalotaszeg legnagyobb magyar református temploma) – szállás Kolozsvár környékén.
2. nap: Kolozsvár (Mátyás király szülőháza és szobra, Szt. Mihály székesegyház, Házsongárdi temető, Farkas utcai református templom címergyűjteménye) – Tordai-hasadék (gyalogtúra a romantikus sziklaszorosban) – Marosludas – Székelyföld: Marosvásárhely (Rózsák tere, Kultúrpalota: Tükör-terem, templomerőd) – Balavásár – szállás Székelyudvarhely környékén.
3. nap: Farkaslaka (Tamási Áron szülőháza és sírja) – Parajd (sóbánya, Áprily Lajos emlékház) – Szováta (júliusban, augusztusban fürdés a Medve-tóban, séta a fürdővároskában és a sósziklákhoz) – Korond (ismerkedés a székely fazekassággal, vásárlási lehetőség) – szállás Székelyudvarhely környékén.
4. nap: Görgényi-havasok: Bucsin-tető (rövid pihenő) – Gyergyói-medence: Gyergyószárhegy (a Lázár grófok reneszánsz kastélya kívülről, ahol Bethlen Gábor is gyermekeskedett) – Gyergyói-havasok: Pongrác-tető – Békás-szoros, Gyilkos-tó (séta a vadregényes szorosban és a legendákkal átszőtt tónál) –Gyergyószentmiklós (rövid séta a székelyek és örmények városában) – szállás Székelyudvarhely környékén.
5. nap: Hargita hegység – Csíksomlyó (ferencesek kegytemploma, csodatévő Szűz Mária szobor, rövid túra a Jelenések-hegyére, borvízforrás) – Gyimesek (Ezeréves határ a csángók földjén) – Csíkszereda (a központ régi része) – Máréfalva (székelykapuk) – Székelyudvarhely (Vasszékely szobor, Hősök parkja, főtér, Székelytámadt vár) – Szejkefürdõ (Orbán Balázs kopjafás sírja) – szállás Székelyudvarhely környékén.
6. nap: búcsú a Székelyföldtől – Székelykeresztúr – Fehéregyháza (az 1849. július 31-i csata emlékműve, Petőfi-múzeum) – Segesvár (rövid séta az ősi szász település és vár ódon hangulatú utcáin) – Torda – Nagyvárad – Ártánd (határállomás) – Püspökladány – 4-es főút – Budapest. Érkezés az esti órákban.
Az ár tartalmazza: utazás, szállás, reggeli, estebéd, idegenvezetés. Az ár a belépőket nem tartalmazza! (Erre kb. 130 RON/fő szükséges.)
Barangolás Erdélyben utazás egyéb részletei:
Utazás: légkondicionált autóbusszal
Találkozó: az indulás napján reggel 06.30 órakor Budapesten, a Déli pályaudvar CBA élelmiszeráruház felőli oldalán (Mercure hotel mögött). Indulás bepakolás után azonnal.
További felszállási lehetőségek: Cegléd – M4 – (MOL kút), Szolnok – Szajoli kijáró (MOL kút), Püspökladány – MÁV állomás, Berettyóújfalu – régi MOL kút (Stop Vendéglőnél), illetve az útvonal figyelembevételével előre egyeztetett helyen.
Szállás: a faluturizmus keretein belül magánházaknál különbejáratú kétágyas szobákban, fürdőszoba használattal.
Ellátás: bőséges reggeli a magánházaknál. Házias estebédek, a tájra jellemző ízek.
Székelyudvarhely: a Hargita lábánál, a Szőke Nyikó szelíd katlanában, a havasi hegyek előrenyújtott karjai között fekszik Székelyudvarhely, melynek környéke kiváló kiindulópont a Kárpátok vonulatai között elterülő Székelyföld bejárásához.
Magyarlóna: a kalotaszegi falu a Gyalui-havasok északkeleti lábánál, a Fenes patak völgyében, Erdély fővárosa, kincses Kolozsvár mellett fekszik. Kirándulások hangulatos központja Kalotaszeg, Aranyosszék, a Tordai-hasadék, a Székelykő, valamint a környék történelmi városai felé.
Sziládi Györgyné –
A 2019.08.24-30-ig meghirdetett “Barangolás Erdélyben” csoporttal utaztunk. Az út nagyon jól sikerült-. köszönhetően az idegenvezetőnk – Kasler Ottó felkészültségének. Nagyon sok szép helyen jártunk, sokat mesélt Ottó a látnivalókról. Tájékoztatásait fűszerezte a költők által írt versekkel, melyek megihlették őket. Az idő kifogástalan volt. Sofőrünk Zsolt is nagyon segítőkész volt. A szállásunk kitűnő volt: Magyarlónán – Moldován Csillánál, Farkaslakán – Fancsali Katiéknál. A reggeli terülj,terülj asztalkám láttán mindenkinek megjött az étvágya. A vacsorák is nagyon ízletesek voltak, az előtte elfogyasztott szíverősítők nagyon jól estek és az asztalra előkészített hideg ásványvízek. Szuper volt a farkaslakai táncest.
Remek szervezés, csodálatos helyek! Köszönöm, hogy részese lehettem ennek az útnak.
Nagy Vilmos –
Mi 2017.10.21-én induló csoportban vettünk részt. Szerencsére az időjárás igen kegyes volt hozzánk! Az út remek volt, sok mindent láttunk, s az idegenvezető -Ottó- nagy felkészültségéről, és helyismeretéből tett tanúságot + egyéni meglepetésekkel is szolgált. Remek volt. Hasonlóan a gépkocsi vezetőhöz. (Péter)Sajnos a vezeték neveiket nem jegyeztem meg. A busz? ellenben hagyott némi kifogásolni valót. (beázott, szűk, és kényelmetlen volt, a kézi csomagokat csak a lábaknál lehetett elhelyezni, a kerék dobokról pedig jobb ha nem teszek említést stb.) A magán szálláson (Magyalon) Erzsike fogadott Bennünket ahol mindent megtett értünk. A csoport is remek volt. Farkaslakán a szállással pechünk volt, mivel a szoba szellőztetése nem volt egyszerű. Kár, hogy a 2018 évi ajánlataik még nem ismerhetők, mert pl. az Ottóval (idegenvezető) és hasonló jó társasággal (ez persze szerencse kérdése) ilyen úton pl. Szlovákiában részt vennénk. (Az útról még annyit: szégyellhetjük magunkat amiért ott nagyobb hazafiak élnek, mint itthon. Bár ezt már régóta felfedeztem, megtapasztaltam)
Katalin –
2016.09.01-én indultunk Erdélyi Barangolásunkra. Fantasztikus hetet töltöttünk el. Köszönet utaskísérőnknek Kovács Jenőnek, Németi Zsoltnak buszunk vezetőjének és a házigazdáknak akik hozzájárultak egy felejthetetlen és csodálatos hét eltöltéséhez. Mindenkinek ajánlani tudom.
Bende Imre –
2016.08.20.Kitűnően megszervezett utazáson vettünk részt. A magán házaknál és a Gordon Panzióban is az ellátás nagyon jó volt. Az idegenvezetőnk Kovács Jenő helytörténeti, földrajzi, ismeretei magas szinten vannak. Köszönet még Zsoltinak aki jól vezette a buszt.
Herczeg Katalin –
Nagyon meg voltunk elégedve az utazással. A programok jól szervezettek. Idegenvezetőnk, Jenő felkészülten vezetett minket és Ő maga felejthetetlenné tette utazásunkat. A busz mindig tiszta, sofőrünk, Attila segítőkész volt és nagyon jól vezette buszunkat. A magánházaknál páratlan vendégszeretet fogadott minket. Az ételek bőségesek és rendkívül ízletesek voltak.
Bátran merem ajánlani útjukat bárkinek.
Köszönjük ezt a remek hetet.
Pápai Lászlóné –
Nagyon jól éreztük magunkat! Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Rétsági Péter –
Köszönjük a szervezést, csodálatos hétben volt részünk!
Kitűnően éreztük magunkat a vendéglátó családoknál, ahol őszinte vendégszeretettel fogadtak minket! Tiszták, rendezettek voltak a házak, ahol megszálltunk. Az ellátás valóban bőséges és házias volt! Egyedül a Gordon Panzióban felszolgált vacsorák hagytak néha némi kivánnivalót maguk után, de az egésznapos programok és a “szíverősítők” után azok is “lecsúsztak”! 🙂
Annyi csodálatos helyen jártunk, hogy fejből fel sem tudnám sorolni, amiért némi fáradsággal fizettünk, de összességében nagyon megérte! A sűrű program során a buszban lehetett kicsit megpihenni. Sanyi a sofőr és a busz is dícséretet érdemel! Pedig a buszúttól előre féltem, mivel nincs apró termetem, de kényelmesen elfértem! Helyhiány nem volt, mert a székeket nem csak dönteni lehetett, hanem oldalra is ki tudtuk tolni, ill. lábtartója is volt. A hátizsákok, táskák is könnyedén elfértek a fej feletti tárolókon, ill. ahányszor felszálltunk tisztaság és kellmes illat fogadott az utastérben.
Külön kiemelném idegenvezetőnket, Benedeket, aki nagyon felkészülten, hatalmas lexikális ismerettel és lendületesen vezette a csoportot. Fiatal kora ellenére nem csak velünk – hasonló korúakkal -, hanem az idősebb korosztállyal is könnyedén megtalálta a közös hangot! A részletgazdag információk átadását fiatalos humorával is megtámogatta! 🙂
Mégegyszer köszönjük ezt a felejthetetlen hetet!
Dobler László –
Kitűnően éreztük magunkat. Nagyon elégedettek vagyunk a szervezéssel, az ellátással, az utazással, az idegen vezetővel és az autóbusz vezetővel.
Kárpáteurópa Utazási Iroda –
Kedves László!
Örülünk, hogy jól érezte magát. Reméljük, hogy másik utunkon újra találkozhatunk Önnel. 🙂
Üdvözlettel,
Kárpáteurópa Utazási Iroda