Körösfeketetó a Sebes-Körös két partján fekszik. Minden évben 2 alkalommal vásárt rendeznek, amit már több száz éve megrendeznek. A vásár két részből áll, az egyik részében ruházat található, a másik részében régiségek.

Az utazás Budapestről indul, majd a 4-es főúton haladva, melyhez becsatlakozási lehetőség van az útvonal mentén. Magyarországot az ártándi határátkelőn hagyjuk el, majd Nagyváradon, Király-hágón keresztül megérkezünk Körösfeketetóra. Itt a vásári forgatagban barangolhatunk, vásárolhatunk. Ezt követően Kalotaszeg: Bánffyhunyadon keresztül megérkezünk szállásunkra Magyarlónára, ahol magánházaknál leszünk elszállásolva.

A második napon Kolozsvárra érkezünk, ahol megtekintjük Mátyás király szülőházát és szobrát, Szent Mihály székesegyházat, rövid sétát teszünk a Házsongárdi temetőben. Kolozsvár Románia második legnépesebb városa. Kolozsváron számos látnivaló található, a Kolozsmonostori apátság, a „kétágú templom”, a Fellegvár, melyről szép kilátás nyílik a városra, a 14 hektáros botanikus kertben több tízezer féle növény található. Ezután Tordára utazunk, ahol meglátogatjuk az izgalmas sóbányát. Ezt követően Torockón a Néprajzi Múzeumban teszünk látogatást, majd elfoglaljuk Magyarlónán a szállásunkat.

Az utazás harmadik napján Körösfőn keresztül ismét megérkezünk Körösfeketetóra, ahol további lehetőség nyílik a vásár felfedezésére, ami felér egy gyalogtúrával. A vásári forgatagot elhagyva Nagyváradra utazunk, ahol megtekintjük a Püspöki Székesegyházat. Ezután megkezdjük utazásunkat Budapest felé, Magyarországra az ártándi határkelőn érkezünk meg, majd a 4-es úton, Cegléd érintésével utazunk Budapestre. Az érkezés az esti órákban várható.

Pin It on Pinterest

Köszönjük támogatását!

Kérjük, ossza meg ismerőseivel az oldalt!