Baltikum körutazás

Észtország, Lettország és Litvánia még nem mondható tipikusan a magyar közönség célpontjának, de a kirándulás végén valószínűleg mindenkinek megváltozik a véleménye, aki részt vesz ezen a csodálatos helyszínekben gazdag körúton, melynek során betekintést nyerhetünk még többek között Finnország gazdag városába, Helsinkibe is.

Tallin

A Budapestről induló körút Parassapusztán keresztül vezet ki az országból, egyúttal megtekinthetőek lesznek a felvidéki bányavárosok nevezetességei: Selmecbányán a Leányvár az Óvár, a Pestiskereszt, majd sétát tehetünk a középkori műemléki belvárosban. Körmöcbánya is megér egy utat, a hajdanán ezüst- és aranypénz veréséről híres város még a mai napig a középkor hangulatát idézi. A túra érinti még Túrócszentmárton, Trsztena, Chyzne helységet, ahol átlép a szlovák-lengyel határon, majd Rabka és Breskon keresztül éri el az első szállást Tarnów környékén.
Második nap rövid pihenő kerül beiktatásra Rzeszówban, ahonnan tovább haladunk Lublinba, nem kihagyva a csodálatos, gótikus várpalota megtekintését, a Szent János székesegyházat és a Krakkói kaput. Az út folytatásaként szintén pihenőt tartunk Bialystok-ban, majd elérjük a  Lomzai szállást.
Harmadik nap átlépünk a balti köztársaságok első állomása, Litvánia területére ahol Siauliain a Keresztek hegyét szemlélhetjük meg, és semmiképp sem maradhat ki Lettország barokk gyöngyszeme, a Rundale Kastély sem. A kastély külön érdekessége, hogy tervezője ugyanaz a személy, aki a szentpétervári Téli Palota terveit is elkészítette. A harmadik nap végén Rigában található a szállás. Mivel ez a város is bővelkedik látnivalókban, a negyedik nap elején városnéző kiruccanást teszünk, ami alatt elénk tárul a csodálatos Óvár, az Arsenal barokk épületei, a Jakab templom és sok más barokk stílusú, gazdag történelmi múltra emlékeztető épület, mint például a Lőportorony. Jó idő esetén a Riga-öböl homokos partjait fürdőzési céllal közelítjük meg.

A következő állomás már Észtországban lesz, a Parnuban található híres fürdőhelyet is útba ejtjük, mely a Riga-öböl partján helyezkedik el. Az egész napos pancsolást Tallinn gyönyörű városában pihenjük ki. A hatodik napon, fakultatív hajókirándulást tehetünk Finnországban, ahol városnézést tartunk Helsinkiben, melynek keretein belül ellátogatunk a Köztársasági Palotához és a mellette található halpiacra, de nem hagyható ki az evangélikus székesegyház, II. Sándor cár szobra, a Mannerheim szobor, a Sziklatemplom sem, majd kívülről megtekintjük a Finnlandia Palotát is. Az érdekes sétatúra után ismét Tallinnban szállunk meg.

A hetedik napon visszafelé vesszük az irányt, beiktatva egy rövid fürdőzést Parnuban, ahol a tájmúzeumot is érdemes felkeresni. Majd ismét a Rigai-öböl az útirány, ahol Césis városa elénk tárja a Hanza városi Lovagvár, az Új Palota és a Szent János templom csodás építményeit. A szállás ezen a napon Rigában lesz, ugyanabban a szállodában, amiben már korábban is pihentünk, este lehetőség van városnéző sétára. Másnap a Litvániai Vilnius felé vesszük az irányt, ahol rövid bemutatást nyer a régi egyetemi épület, a barokk templomok, valamint az Auschross-városkapu is az egyéb látnivalók mellett. A Trakai-tórendszer és Vytautas a következő célállomás, ahol a romantikus lovagvár kápráztat el bennünket. Az esti szállás Lengyelországban, Lomzában lesz. Következő, azaz kilencedik napon Varsó várja az utazókat egy kedvcsináló, rövid sétára a felújított várban, majd Kielce érintésével elérünk a Krakkói szálláshoz.

Utazásunk tizedik, egyben utolsó napján Tarnówban megtekintjük Bem József emléktábláját és sírját, sétálhatunk a hajdani piactéren, a Ryneken, majd az Ószenc következik, ami ismert magyar zarándokhely, többek között IV. Béla lányának, Szent Kingának a nyughelye. Innen következik Nedec, az Ezeréves határ, lengye-szlovák határállomás. Ezt követően a Szepesófalun, Késmárkon és Poprádon keresztül jutunk el az Ördöglakodalma hágóra, ahonnan Besztercebánya, majd Zólyom felől közelítjük meg  Parassapuszta – határállomást, végül visszaérkezünk Budapestre.

Pin It on Pinterest