Kolozsvári magyar napok

75990 Ft

Indulás: 2023.08.19. Érkezés: 2023.08.21.

  • Ha útitársának eltérő kiegészítő szolgáltatásokat választana, akkor részére újra tegye be a kosárba az utat a kiválasztott szolgáltatásokkal.


Leírás

Kolozsvári magyar napok

2023-ban 14 éves évfordulóját ünnepelhetik a Magyar Napok résztvevői. A pünkösdi búcsú utáni második legnagyobb erdélyi magyar rendezvényen 2-300 ezren vesznek részt.

Erdély történelmi és kulturális centruma egyben Kolozs megye központja. Itt született számos híres magyar, többek között Mátyás király, Bocskai István fejedelem és Bolyai János is.  Maga a város a 11. században jött létre, de fellendülését a 16. században, az önálló Erdélyi Fejedelemség idején élte, a Kin­cses Kolozsvár név is ebből az időből származik.

Jelenleg itt él az egyik legnagyobb létszámú magyar közösség. Kulturális szem­­­­­­pontból a legfontosabb város Erdélyben. Itt működik a Magyar Állami Színház és Opera, valamint évente több mint 10000 egyetemista tanul itt.

1. nap: Budapest – 4-es főút – Püspökladány – Ártánd (határállomás) – Nagyvárad (városnézés a belvárosban, római katolikus székesegyház, Szent László emlékek, Püspöki palota) – Király-hágó – Bánffyhunyad (Kalotaszeg legnagyobb magyar református templomának megtekintése.) – Kolozsvár: séta a belvárosban, részvétel a magyar napokon. Szállás Kolozsváron.

2. nap: Kolozsvár: (félnapos városnéző program: főtér, Szt. Mihály székesegyház, Mátyás király szobra és szülőháza, Házsongárdi temető, Fellegvár, a várfal maradványai, Kolozsvári Állami Magyar Színház és Operaház, Bolyai János szülőháza, Alpár Ignác tervei alapján épült volt vármegyeháza, jelenleg városháza.) Délután részt veszünk a Kolozsvári Magyar Napok programjain. Az események többsége a belvárosban a Mátyás király szobor közelében zajlik késő estig. Itt a nagy tömeg miatt nem lehet összetartani az utasokat. Az idegenvezető a csoportot leteszi a belvárosban, ismerteti az aznapi programot és erről mindenkinek ad egy szórólapot. A szállásra mindenki önállóan tér haza.
Ízelítő a programokból: kézműves vásár, bor utca, néptánc találkozó, pálinka-, bor-, és kolbászkóstolók, hangversenyek, koncertek. Szállás Kolozsváron.

3. nap: Kolozsvár (városnézés folytatása) – Körösfő (jellegzetes kalotaszegi fatornyú templom kazettás mennyezettel, varrottasok, vásárlási lehetőség) – Ártánd (határállomás) – Püspökladány – 4-es főút – Budapest. Érkezés az esti órákban.

Néhány program a Kolozsvári Magyar Napok keretében:

A részletes programot hamarosan az alábbi linken tekintheti meg: 
https://www.magyarnapok.ro

Az  ár tartalmazza: utazás, szállás, reggeli, idegenvezetés. Az ár a belépőket nem tartalmazza!

Utazás: légkondicionált autóbusszal.

Találkozó: az indulás napján reggel 06.30 órakor Budapesten, a Déli pályaudvar CBA élelmiszeráruház felőli oldalán (Mercure hotel mögött).

További felszállási lehetőségek: Cegléd – M4 (MOL kút), Szolnok – Szajoli kijáró (MOL kút), Püspökladány – MÁV állomás, Berettyóújfalu (MOL kút Stop Vendéglőnél), illetve az útvonal figyelembevételével előre egyeztetett helyen.

Szállás: Kolozsváron, középkategóriájú szálláshelyen.

Ellátás: reggeli, igény esetén félpanzió

Figyelem: A körutazás Európai Uniós tagállamot érint, magyar állampolgárok érvényes útlevéllel, vagy személyi igazolvánnyal vehetnek részt az utazáson.

Kolozsvár: Mátyás király szülőhelye. A várost mindmáig jelentős számú magyar kisebbség lakja, számtalan, a magyar időkből származó kulturális és történelmi emlékkel büszkélkedhet.

További információk

Indulás

2023-08-19

Érkezés

2023-08-21

Utazás módja

busz

Utazási kategória

körutazás

Idegenvezető

együtt utazó magyar idegenvezető

Elhelyezés

Panzió, Középkategóriás szálloda

Ellátás

Reggeli

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Kolozsvári magyar napok” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Pin It on Pinterest