Leírás
1.nap: Budapest – M3 – Hatvan – Salgótarján – Somoskőújfalu (Šiatorská Bukovinka) – Betlér, megtekintjük kastélyt. A XVIII. században az Andrássy család tulajdonába került, Betlér egyike volt e család tulajdonában levő számos kastélynak. Tíz percre innen látható az Andrássy mauzóleum, amelyet szeretett feleségének építtetett Andrássy Dénes gróf, majd őt is mellé temették. Útközben megállunk Krasznahorka büszke váránál. Továbbutazunk, majd Poprádon, a Magas-Tátrában elfoglaljuk a szállást, vacsora.
A poprádi termál uszodában fakultatív fürdési lehetőség a következő napokon. Minden nap szintén fakultatív sízés, sífutás igény szerint és a napi programot figyelembe véve a Tátrában.
2.nap: Reggeli után indulás Késmárkra, Thököly városába, (Vár; Plébániatemplom harangtornya; Evangélikus fatemplom; Városháza; Új evangélikus templom) –Lőcse (Főtér, a Szent Jakab templom szárnyasoltárai, Városháza, paloták) – a Szepesség (kívülről megnézzük a várat, Váralját) – Sáros vára, mely évszázadokig volt a megyeszékhely, és fészke egyúttal a királyi várispánnak is. Eperjes (a Főtér káprázatos házsora, Szent Miklós templom, régi evangélikus kollégium, Klobusiczky palota, Fekete Sas ház, stb.)
Este a poprádi termál uszodában fakultatív fürdési lehetőség. Minden nap szintén fakultatív sízés, sífutás igény szerint és a napi programot figyelembe véve a Tátrában. Szállás, vacsora Poprádon.
3.nap: Reggeli után indulás a Magas Tátra tengerszeméhez, a Csorba tóhoz majd séta a monarchia legelegánsabb luxusszínvonalon felújított szállodájánál a Grand Hotelnél Ótátrafüreden. Délelőtti tátrai kirándulásunk után indulunk vissza a szálláshelyünkre, hogy pihenni, készülődni tudjunk az estére. Szállás Poprádon.
20 órától BÚÉK 2024, Szilveszteri mulatság!
4.nap: Késői reggeli után utazás Kassára (dóm, a gótikus építészet egyik legszebb alkotása, II. Rákóczi Ferenc, Bercsényi Miklós nyughelye, a főtér palotái, stb.) Városlátogatás után indulunk Budapestre, érkezés az esti órákban.
Az ár tartalmazza: utazás, szállás, félpanziós ellátás, szilveszteri mulatság, idegenvezetés. Az ár a belépőket és a fakultatív programot nem tartalmazza! (Erre igénytől függően kb. 50-100 EUR/fő szükséges.)
Utazás: légkondicionált autóbusszal.
Találkozó: az indulás napján reggel 06.30 órakor Budapesten, a Déli pályaudvar CBA élelmiszeráruház felőli oldalán (Mercure hotel mögött).
További felszállási lehetőségek: M3 – hatvani lehajtó benzinkútjainál valamint az útvonal figyelembe vételével előre egyeztetett helyszínen.
Szállás: Poprádon, középkategóriájú szállodában
Ellátás: félpanzió + szilveszter (aperitív, előétel, főétel, kávé, sós-édes sütemény, éjfélkor pezsgő, utána korhelyleves, virsli, további egyéb fogyasztás fizetendő)
Figyelem: A körutazás Európai Uniós tagállamokat érint, magyar állampolgárok érvényes útlevéllel, vagy személyi igazolvánnyal vehetnek részt.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.