Petőfi nyomában, Erdélyben

119990 Ft

5 nap / 4 éjszaka

Indulás: 2023.08.26., Érkezés: 2023.08.30.

Elfogyott

Leírás

1. nap: Szatmárnémeti – Nagykároly – Erdőd – Nagybánya – Koltó
Nagykárolyban megtekintjük a gyönyörűen felújított Károlyi-kastélyt, majd felkeressük Petőfi szobrát, amely a város, központi parkjában található. Petőfi Sándor 1846. szeptember 6-8. között tartózkodott Nagykárolyban; a Szarvas fogadóban tartott megyebálon találkozott először Szendrei Júliával. Szatmárnémetiben megállunk Petőfi Sándor István téri mellszobránál, ahol költőnk szatmári éveire emlékezünk. Rövid sétát teszünk a belvárosban. A fő téren találjuk az impozáns, szecessziós stílusban épült Pannónia (ma Dacia) szállót, valamint a Vécsey Házat, amely Szatmárnémeti talán legrégebbi épülete. A város legszebb épülete a Püspöki Palota, ahol megtaláljuk azt az oltárt, amelyet az erdődi kastélyból hoztak át, és ahol Petőfi Sándor és Szendrey Júlia örök hűséget fogadtak egymásnak. Majd  Erdőd várába látogatunk, melynek kápolnájában hajdan Petőfi és Szendrey Júlia megesküdtek. Szállás, ellátás Koltón.

2. nap: Koltó – Nagybánya – Bódi-tó
Csodálatos, vezetett látogatás mellett megtekintjük a Teleki kastélyban berendezett Petőfi Emlékmúzeumot. (Petőfi Sándor és Szendrey Júlia Koltón töltötték a mézesheteket.) Innen Máramaros megye székhelyére, Nagybányára utazunk, melyet II. Géza királyunk alapított. Belvárosi sétánk során ellátogatunk a Szent István toronyhoz, a csodálatos református templomhoz és a főtéren álló Erzsébet-házhoz, amely Nagybánya legrégebbi épülete. A XIX. század első éveiben épült az Arany Sas Fogadónál ismét Petőfire és kedvesére emlékezünk, akik egy keréktörés végett nem jutottak el Koltóra, és mézesheteik közepette egy éjszakára ebben a fogadóban maradtak. Kirándulást teszünk a festői környezetben fekvő Bódi-tóhoz, ahonnan a megannyi ásványkincset rejtő Kapnikbányára utazunk. Kapnikbányán felkeressük az utolsó tatárbetöréskor győztes magyar hadak emlékére állított oszlopot. Egy megkopott szikladarabba vésve ez áll: „anno 1717. usque hi fuerunt tartari”. Alatta, egy kékre festett érctábla Ferenc József császár 1852-es látogatásának emlékét őrzi. Szállás, ellátás Koltón.

3. nap: Kolozsvárra érkezve teszünk egy sétát a belvárosban.
Felkeressük Mátyás király, valamint Bocskai István szülőházát, a Szt. Mihály székesegyházat, Mátyás király lovas szobrát és bejárjuk a megannyi kulturális emléket őrző Farkas utcát is. Megkeressük az egykori Biasini szállodát, amelynek falán emléktábla hirdeti, hogy Petőfi Sándor és Szendrey Júlia 1847 októberében itt töltötték napjaikat. Következő megállónk Torda, ismerkedés a történelmi központtal. Itt iktatták Európában elsőként törvénybe a szabad vallásgyakorlást. Az ó-tordai református lelkészi hivatal épületének falán a Petőfi-emléktáblán olvashatjuk, hogy itt szállt meg Petőfi Sándor, miközben Székelyföld felé tartott, hogy csatlakozzon Bem József seregéhez. Petőfi itt látta utoljára feleségét és kisfiát. Ezután Erdély legnagyobb, UNESCO Világörökség részét képező sóbányájának lenyűgöző földalatti világát tekintjük meg csónakázási és sportolási lehetőségekkel a föld mélyén. Szállás, ellátás Torockón falusi vendégházakban.

4. nap: Segesvár – Fehéregyháza – Székelykeresztúr
Segesvár történelmi városközpontja az UNESCO Világörökség része. Felmegyünk a citadellába, ahol megtekintjük a híres óratornyot, a középkori templomokat, és végigmegyünk a híres, fából készült fedett diáklépcsőn is. Felkeressük a Petőfi emlékművet, ahol megemlékezünk az 1849. július 31-i segesvári csatára, amelyben nagy költőnk – eddigi ismereteink szerint – elesett. Fehéregyházán lerójuk tiszteletünket a Petőfi emlékműnél, és megtekintjük a vele kapcsolatos emlékmúzeumot. Szállás, ellátás Székelyudvarhely mellett faluturizmus keretében.

5. nap: Marosvásárhelyen sétálunk.
Meglátogatjuk a főtéren álló két csodaszép szecessziós épületet, a Városházát és a Kultúrpalotát. Mindkettő a XX. század elején épült Komor Marcell és Jakab Dezső építészek tervei alapján. A kettő közül a Kultúrpalota áll nyitva a turisták előtt. Hazafelé Bánffyhunyadon megcsodáljuk Kalotaszeg legnagyobb református templomát, melynek kertjében ott találjuk Petőfi Sándor kerti kőasztalát. Hazafele tartva megállunk egy fotószünetre a Királyhágón, amely Erdély történelmi határa is egyben. Érkezés Budapestre az esti órákban.

Utazás: légkondicionált autóbusszal

Találkozó: az indulás napján reggel 05.30 órakor Budapesten, a Déli pályaudvar CBA élelmiszeráruház felőli oldalán (Mercure hotel mögött).

További felszállási lehetőségek: Polgár – M3-Outlet Center, Nyíregyháza vasútállomás, Csengersima határállomás, illetve az útvonal figyelembevételével előre egyeztetett helyen.

Szállás: Koltón, Torockón és Székelyudvarhely mellett faluturiz­musban magánházaknál, különbejáratú szo­bák­ban, fürdőszoba használattal.

Ellátás: félpanzió, reggeli és vacsora a magánházaknál, tájra jellemző ízek.

Figyelem: A körutazás Európai Uniós tagállamot érint, magyar állampolgárok érvényes útlevéllel, vagy személyi igazolvánnyal vehetnek részt az utazáson.

Koltó: a Partiumban, Nagyb­ánya tőszomszédságában fekvő magyar falu, ahol áll még a Teleki grófok kastélya. Petőfi Sándor mézesheteiben a Gutin-hegység hófödte csúcsaira pillantva itt alkotta Szeptember végén című csodálatos költeményét.

Torockó: a település Erdély legnyugatibb székely végvára, Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében fekszik, és talán Erdély egyik legszebb faluja.

Az ár tartalmazza: utazás, szállás, reggeli, estebéd, idegenvezetés. Az ár a belépőket nem tartalmazza! (Er­re kb. 120 RON szük­séges.)

További információk

Indulás
Érkezés
Utazás módja

busz

Utazási kategória

körutazás

Idegenvezető

együtt utazó magyar idegenvezető

Elhelyezés

Magánházaknál

Ellátás

Félpanzió

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Petőfi nyomában, Erdélyben” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Pin It on Pinterest