Mohácsi busójárás
8559 Ft
Farsangkor a busók a hagyományoknak megfelelően öltöznek fel. Fűzfából faragott maszkot viselnek, jellegzetes ruházatuk a bocskor, a csizma, a fehér vászongatya, a bundájával kifordított birkabőr derékban kötéllel vagy lánccal összekötve.
Találkozó az indulás napján 06:15-kor Budapesten, a Népligetben, Könyves Kálmán krt.-Hell Miksa sétánynál (Elnök utcával szemben). Reggel 06:30-kor indulunk Budapestről.
Elfogyott
Várhatóan kora délelőtt érkezünk a Mohácsi Nemzeti Történelmi Emlékhelyhez (Sátorhely), mely a mohácsi csata helyszínén, régészeti feltárásokat követően, 1976-ban nyitottak megy. A kiállítás egyszerre hagyományos és formabontó, a régészeti leletek és a magyar, valamint török történelmi források együttes bemutatása során a látogatók számára kézzel fogható valósággá, átélhető történeti élménnyé válik a mohácsi csata. Az ismeretanyagot három különböző, HD-minőségben vetítésre kerülő film mutatja be, melyek igazodnak a látogatók életkorához, szakmai felkészültségéhez. A belépőjegy a helyszínen fizetendő (felnőtt: 1500 Ft/fő, nyugdíjas, gyermek és pedagógus 1200 Ft/fő).
Az emlékhely meglátogatása után az utunk Mohácsra vezet, ahol elvegyülhetnek a farsangi forgatagban.
A mohácsi busójárás 2009-től szerepel az UNESCO szellemi örökség reprezentatív listáján. 2012 óta a mohácsi busójárás hungarikumnak számít.
Farsangkor a busók a hagyományoknak megfelelően öltöznek fel. Fűzfából faragott maszkot viselnek, jellegzetes ruházatuk a bocskor, a csizma, a fehér vászongatya, a bundájával kifordított birkabőr derékban kötéllel vagy lánccal összekötve, amelyre egy, vagy több kolomp van felaggatva, valamint a vállon viselt tarisznya.
A legnagyobb mulatság farsangvasárnap van. A mai busójárás a régi népszokás központjában, a Kóló téren kezdődik. A beöltözött busók, jankelék, maskarák itt gyülekeznek, itt találkoznak a Dunán csónakokkal átkelt busók az ágyús, az ördögkerekes, a szekeres, a kürtös, a teknős és más busó csoportokkal. A régi elöltöltős busóágyú dörejére a különböző csoportok a főutcán át bevonulnak a város főterére, ahol szabad farsangolás kezdődik. Ezt követően a Duna-parton és a környező utcákban iszonyú zajt keltve ünneplik a farsangot. Szürkületkor visszatérnek a főtérre és a meggyújtott óriási máglya körül táncolnak, dévajkodnak az emberekkel. Ezzel ér véget a Farsangvasárnap. A mohácsiak azonban kedden is farsangolnak, amikor is az újabb főtéri máglyára helyezett, telet jelképező koporsó elégetésével és körültáncolásával búcsúznak a hideg évszaktól, s köszöntik a tavasz eljövetelét.
Visszaindulás Budapestre várhatóan késő délután. Érkezés Budapestre forgalomtól függően az esti órákban.
Az alapár tartalmazza: az utazást busszal, a szervezést és a magyar nyelvű csoportkísérést, valamint a regisztrációs díjat.
Az alapár nem tartalmazza: a belépők árát, az étkezést és a biztosítást.
Belépő: felnőtt 1500 Ft/fő, nyugdíjas, gyermek 1200 Ft/fő.
További információk
Turnus | |
---|---|
Utazás módja | busz |
Utazási kategória | belföld |
Idegenvezető | együtt utazó magyar idegenvezető |
Ellátás | Ellátás nélkül |
Értékelések
Még nincsenek értékelések.