Magyar emlékek nyomában

9900 Ft

Vöröskő-vára, Dévény, Pozsony

Indulási időpont: 2020. november 29. vasárnap – 1 nap 
Találkozó: az indulás napján 5.45 órakor Budapesten, a Déli pályaudvar CBA élelmiszer áruház felőli oldalán. Indulás 6 órakor.

Az ár tartalmazza: az utazást busszal, a szervezést és a magyar nyelvű csoportkísérést.
Az ár nem tartalmazza: az esetleges belépők árát, az étkezést és a biztosítást.
Minimum létszám: 15

 

Elfogyott

Kirándulásunk első állomásaként látogassunk el a Kis-Kárpátok alacsony hegyei között épen fenn maradt Vöröskő várába. A Pozsonytól 40 km-re fekvő vár fontos védelmi szerepet töltött be az évszázadok során. Az erődítmény jellegű épületet az itt álló középkori vár helyére a német bankár-kereskedő Fugger család építtette a XVI. században, azzal a céllal, hogy itt őrizzék a bányavárosokból áramló nagy mennyiségű rezet és ezüstöt. Éppen ezért a vár alatt Európa legnagyobb pincerendszere épült ki, ami később bor raktározására szolgált.

Pálffy Miklós hozománykényt kapta, és ezután 1945-ig a Pálffyak birtokában volt. A vezetett túra során huszonnégy gazdagon berendezett termen sétálhatunk végig, hálószobán és lovagtermen át, felvonultatva stílusok sorát a reneszánsztól a szecesszióig. Megnézhetjük a várkastély legszebb termét, ahol a mesterséges barlanggal és szökőkúttal ellátott terembe hűsölni jártak az urak. Különleges látnivaló a földszinten a szép, népi barokk berendezésű patika.

A különlegességek sorában áll Wesselényi Ferenc hatalmas, aranyozott barokk ágya, melynek négy sarkát a feleségét, a muránói vénuszt,  Széchy Máriát ábrázoló mellszobrok díszítik.

A sétát a filmek helyszínéül is szolgáló katakombarendszerben fejezzük be, ahol egy 120 m mély kutat, valamint a vár alapját alkotó vörös színű szikla egy darabját nézhetjük meg.

A vár gyönyörű parkjában szabadon sétáló pávákat fotózhatunk.

Utunkat Dévény várával folytatjuk. A Kárpát-medence nyugati kapujának számított vár a magyar történelem folyamán fontos stratégiai szerepet játszott.

A Duna és a Morva összefolyása feletti szirten emelkedik a vár. A festői várrom egy lovag és az általa megszöktetett apáca tragikus szerelmének történetét őrzi.

Az Apácatoronyból gyönyörű képeket készíthetünk a Duna zöld hullámairól, amint beleömlik a barnán hömpölygő Morva. A két folyó találkozása választja el Szlovákiát Ausztriától.

Alig 10 perces távolságra van Pozsony, ahol sétánk során jó pár magyar emléket, épületet keresünk fel. Megnézzük a Szent Márton székesegyházat, melynek falai között 11 magyar királyt koronáztak meg, az egykori pozsonyi országgyűlés épületét, az  Academia Istropolitanát, mely Közép-Európa legrégibb egyeteme volt Mátyás korában, a Prímás Palotát, a Mayer cukrászdát, a főnemesek palotáit, az Erdődy-, Keglevich-, Zichy-,Esterházy-palotákat.

Pozsonytól a Kék-templommal búcsúzunk, mely a magyar szecesszió gyöngyszeme, Lechner Ödön egyik legnagyszerűbb és egyben utolsó alkotása.

A templomot Szent Erzsébet tiszteletére szentelték fel, de Erzsébet királyné (Sissi) szimbolikus mauzóleumaként építették. 

Budapestre az esti órákban érkezünk meg.

További információk

Utazás módja

busz

Utazási kategória

körutazás

Idegenvezető

együtt utazó magyar idegenvezető

Ellátás

Ellátás nélkül

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Magyar emlékek nyomában” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Pin It on Pinterest