Leírás
Kárpátalja – Vereckei-hágó
1.nap: Budapest – M3 – Nyíregyháza – Záhony – Ungvár Megtekintjük a belvárost, amelynek utcái még az Osztrák-Magyar Monarchia korát idézik, majd lesétálnak az Ung folyó partjára.. Felidézzük, hogy Anonymus szerint Álmos itt adta át a fővezérséget fiának, Árpádnak. Szent István az elsők között hozta létre az ungi várispánságot. A mai formáját 1598-ban elnyerő vár az ország három részre szakadásakor hol a Királyi Magyarországhoz, hol az Erdélyi Fejedelemséghez tartozott. Falai között Rákóczi. Szállás Beregszász közelében a magyar lakosságú Benén falusi turizmus keretében. 2.nap: Megemlékezünk a Honfoglalásról, a hét vezérről, majd megkoszorúzzuk az emlékművet. A Vereckei-hágó után megtekintjük a II. világháborús, Kárpátaljától a Székelyföldig húzódó egykori védőrendszer, az Árpád-vonal bunkereit. Beszélgetés a Keleti-Kárpátok védelméről, a XX. század várairól, az erődítményekről, a II. világháborús harcokról. Szolyva, a 2. világháború és az azt követő szovjet terror magyar áldozatai az emlékparkban. Ezt követően meglátogatjuk Zrinyi Ilona várát, Munkácsot. Szállás Beregszász közelében a magyar lakosságú Benén falusi turizmus keretében.
3.nap: „Bús düledékeiden Husztnak romvára megállék”, látogatás a városban, túra a belváros fölött magasodó várromhoz. Következő állomásunk a máig jelentős magyar lakossággal bíró Visk. Megtekintjük a városka erődített református templomát. Megemlékezünk, hogy 1657. február 17-én II. Rákóczi György az országgyűlést megelőző istentiszteletet tartotta itt, az országgyűlés a városházán volt, ahol elhatározták a lengyel hadjáratot. Szállás Beregszász közelében a magyar lakosságú Benén falusi turizmus keretében.
4.nap: A csetfalvi fatornyú református templom megtekintése továbbutazás Tiszaújlakra, ahol a programot a három és félezer lakosú település templomaival illetve imaházával kezdjük, hiszen Tiszaújlakon öt vallási felekezet működik. Utunkat a Tiszaújlak és a szomszédos Tiszabökény határában egy mesterséges halom tetején álló Turul-emlékműnél folytatjuk, bár magát a turulmadarat Ungvárra szállították, és azt az ungvári várban lehet megtekinteni. Hazafelé még sétálunk Beregszász belvárosában, apró ajándékokat veszünk a barátoknak, a családnak. – Beregsurány (határállomás) – Nyíregyháza – M3 – Budapest. Érkezés az esti órákban.
Az ár tartalmazza: utazás, szállás, reggeli, estebéd, idegenvezetés. Az ár a belépőket nem tartalmazza! (Erre kb. 5000 HUF/fő szükséges.)
Utazás: légkondicionált autóbusszal
Találkozó: az indulás napján reggel 06:30 órakor Budapesten, a Déli pályaudvar CBA élelmiszeráruház felőli oldalán (Mercure hotel mögött). Indulás bepakolást követően.
Szállás: faluturizmus keretein belül magánházaknál, különbejáratú kétágyas szobákban fürdőszoba használattal. A kárpátaljai magyar házigazdák hagyományos vendégszeretetére számíthat minden kedves idelátogató, aki a falusi életformát kívánja megismerni.
Ellátás: bőséges reggeli és estebéd a magánházaknál. A tájra jellemző ízek.
Figyelem: A körutazáson való részvételhez magyar állampolgárok részére érvényes útlevélre van szükség! Kárpátalja miatt nem elég a személyi igazolvány!
Értékelések
Még nincsenek értékelések.